A feltételes szabadlábra bocsátás a köznyelvben „kedvezményként” ismert. A lényege, hogy a büntető bíróság határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén az ügydöntő határozatban állapítja meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy azt, hogy ennek lehetőségét kizárja.
Miről lesz szó a cikkben?
Ki dönt a feltételes szabadlábra helyezésről és mi alapján?
Amikor a meghatározott időpont elérkezik, a tényleges döntést a büntetés-végrehajtási bíró (bv. bíró) hozza meg. A bv. bíró akkor helyezi feltételesen szabadlábra az elítéltet, ha megfelel az objektív feltételeknek:
· elítéltnek főszabály szerint a büntetése 2/3-át, ha visszaeső, 3/4-ét, de legkevesebb három hónapot ki kell töltenie
· Az 5 évet meg nem haladó időtartamú szabadságvesztés esetén, különös méltánylást érdemlő esetben az elítélt a büntetése 1/2-ed részének a kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható, amennyiben az elítélt nem többszörös visszaeső.
· Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a legkorábbi időpont legalább 25 év, legfeljebb 40 év.
A bv. bíró által vizsgált szubjektív feltételei a feltételes szabadlábra bocsátásnak
A „kedvezmény” tekintetében a legfőbb kérdés, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető-e.
Ezzel kapcsolatban a gyakorlatban a bv. bíró az alábbiakat vizsgálja:
· az elítélt személyével kapcsolatos feltételek, azaz az elítélt a büntetés-végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsított-e?
· kialakult-e benne a törvénytisztelő életmód folytatására való törekvés?
Mikor kizárt vagy mikor zárható ki a feltételes szabadlábra bocsátás
Nem bocsátható feltételes szabadságra a többszörös visszaeső, ha a szabadságvesztést fegyház fokozatban kell végrehajtani, az erőszakos többszörös visszaeső, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi, határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése vagy a végrehajthatóság megszűnése előtt követett el (tehát akár bv intézetben, akár korábbi feltételes szabadság ideje alatt)
Egy másik csoport az akik esetében a büntető perbíró mérlegelheti hogy kizárja -e a kedvezményt, ha az elkövetés körülményeire, az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokára vagy egyéb büntetéskiszabási körülményekre figyelemmel. Vagy rendelkezzen a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéről ha a bűnismétlés pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály (pl. az előbb említett indulatkezelési tréning meghatározásával elérhető.
Ilyen eset az olyan elítélek esete akit tettesként ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre például emberiesség elleni bűncselekmény, emberölés emberrablás, fogolyzendülés, terrorcselekmény, és más bűncselekmények súlyosabban minősülő esetei miatt. Vagy a hozzátartozója illetve kiskorú sérelmére követett el nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett személy elleni erőszakos vagy nem élet szabadsága elleni bűncselekmény.
Mi történik a feltételes szabadlábra helyezést követően?
A szabadulást követően az elítélt pártfogó felügyelet alá kerülhet, ennek megsértése esetén, valamint ha újabb bűncselekményt követ el, megszüntethetik a feltételes szabadságát. A pártfogó felügyelet mellett további feltételeket is előírhat a bv. bíró, például erőszakos cselekmény esetében indulatkezelő tréning elvégzését és ennek igazolását.
A feltételes szabadlábra bocsátás egyes kérdései védőügyvédi szemüvegen át
A Jogászvilág magazinban 2024-ben megjelent egy cikkem a feltételes szabadlábra bocsátás egyes ügyvéd szemmel problematikus kérdéseiről. Ebben kifejtettem, hogy védői szemmel nézve – azonosulva ügyfeleim és családjuk által gyakran joggal megfogalmazott aggályok és bizonytalanságok miatt problémásnak érzem a szabályozásban azt, hogy
- mit vizsgál(hat) a BV bíró a feltételes szabadlábra bocsátás mérlegelése során és hogyan viszonyul ez a kétszeres értékelés tilalmához?
- van-e jelentős eltérés a különböző illetékességű törvényszékek BV bírói gyakorlatában?
Az, hogy kategorikusan mindig kijelentésre kerül, hogy a feltételes szabadság nem alanyi jog, tág teret engedünk álláspontom szerint a teljesen kiszámíthatatlan jogalkalmazásnak. Már az is nagyon sokat jelentene a jogbiztonság szempontjából, ha jogszabályi szinten az kerülne rögzítésre, hogy csak bizonyos feltételek esetén tagadható meg a feltételes szabadság.
A feltétles szabadlábra bocsátás az elítélt “megjavításának”, vagyis a bűnéért már meglakolt bűnös társadalomba való vissza integrálásának a legfőbb eszköze, ami a szinte egyetlen motivációja annak, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben jogkövető és kooperatív magatartást tanúsítson. Ennek reménye nélkül nincs semmi, ami hasonló mértékű késztetést adna az elítélteknek abban, hogy munkát vállaljanak, éljenek a tanulás lehetőségével, keressék a jutalmazás lehetőségét, valamit kerüljék a fenyítéseket.
Nagy hiba tehát szűken mérni, vagy kiszámíthatatlanná tenni a feltételes szabadlábhoz való hozzájutás lehetőségét.
Vizsgálhatja-e a büntetés-végrehajtási bíró újra a cselekményt és annak brutalitását?
A hatályos jog egyértelmű abban a kérdésben, hogy a bv. bírói értékelés tárgyát kell képeznie az elkövetett bűncselekmény büntetési célokhoz, illetve az elítéltnek az elkövetett bűncselekményhez való viszonyának vizsgálata is, valamint, hogy ez nem jelenti azt, hogy a büntetés-végrehajtási bíró felülmérlegelné vagy újraértékelné azokat a körülményeket, amelyeket a perbíró a büntetéskiszabásakor értékelt.
Ennek az okfejésnek a helyes volta álláspontom szerint megkérdőjelezhető. Kétség sem férhet ugyanis ahhoz, hogy a perbíróság a büntetés kiszabásánál teljeskörűen értékeli a bűncselekmény összes objektív és szubjektív körülményét, méghozzá olyan és közvetlen módon ahogy egy büntetés-végrehajtás bírónak nincs módja. Nem csak azért, mert ezek a BV bírói ülések meghallgatások a gyakorlatban pár percesek, hanem azért is mert a sértetteket és egyéb tanúkat a BV bíró nem hallgatja meg. (Érdekesség, hogy épp a fenti cikkem megjelenése után – nem feltételezem, hogy azzal összefüggésben – hangzott el egy kormányzati részvétellel is lezajlott konferencián az, hogy a kormány a jövőben teret kíván engedni a sértett nyilatkozatának beszerzésének, legalább is gyeremekek sérelmére elkövetett cselekmények esetén)
A büntetés-végrehajtási bíró által lefolytatható bizonyítás kérdése.
A cikkemben felidézem, hogy Dr. Feleky István kúriai tanácselnök egy 2020-as tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy “a bv. bíró rendelkezésére áll – a bv. iratokon túl – a pártfogó felügyelő igénybevételének, azaz véleménye beszerezhetőségének a lehetősége, s a bv. törvényességi felügyeletét is ellátó ügyészség (bv. ügyész) álláspontjának kikérhetősége. A bv. bíró – amennyiben számára mindez elégtelennek mutatkozik – bizonyítást is felvehet. A bv. bíró tehát nem eszköztelen.”
Ezzel kapcsolatban azonban ellenvetésként felhoztam, hogy a gyakorlatban ez a fajta bizonyítás szinte soha nem történik meg, a feltételes szabadlábra bocsátással kapcsolatos döntések futószalag-szerűen történnek a BV intézetben tartott tárgyalások során.
Az olaszliszkai lincselés ügyével befagyasztott bírói gyakorlat a feltételes szabadlábra bocsátás terén
Egy Kúria által elvi döntési rangra emelt BV bírói határozat, mely szerint “az, hogy a szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás eldöntésekor a büntetés-végrehajtási bíró nemcsak az elítéltnek a büntetés végrehajtása során tanúsított magatartását vonja a mérlegelés körébe, hanem az általa elkövetett bűncselekmény jellegét, az elítéltnek a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepét is, nem jelenti ezen körülmények kétszeres értékelését (EBD 2019.B.8.).”
Ebben a döntésben a Balassagyarmati Törvényszék azt a megállapítást tette, hogy “bár az elítélt a büntetés végrehajtása során kifogástalan magatartást tanúsított és erős családi kapcsolatokkal rendelkezik, feltételes szabadságra bocsátását a bv. intézet parancsnoka is támogatta, a büntetés-végrehajtási bíró úgy ítélte meg, hogy az elítélt – aki különös tárgyi súlyú, társadalmi felháborodást kiváltó, rendkívüli brutalitással végrehajtott élet elleni bűncselekményt valósított meg – az ítéletben megállapított kedvezőtlen személyiségjegyeit is figyelembe véve, nem bocsátható feltételes szabadságra; ugyanis – a társadalom védelméhez fűződő érdeket szem előtt tartva – a büntetés céljai jelenleg csak szabadságelvonással érhetők el.
A védő a kétszeres értékelés tilalmára tekintettel fellebbezett a végzés ellen, azonban az a Törvényszék másik tanácsa hatályában fenntartotta és jogerőre emelkedett.
Ennek a konkrét ügynek az elvi döntési rangra emelése álláspontom szerint azért nem volt indokolt, mivel egy rendkívül egyedi, a médiafigyelem által is fókuszban lévő, országos felháborodást kiváltó különösen erőszakos cselekmény volt. Az anonimizált határozatból egyértelműen kitűnik, hogy az emberhalállal végződő olaszliszkai lincselés egyik elítéltjéről van szó. Ebből az ügyből általános megállapításokat levonni, és országos gyakorlatot alakítani álláspontom szerint helytelen.
Nehezen indokolható ezzel szemben az, hogy miért nem jelenti a kétszeres értékelés tilalmát az, amikor BV bíró egyértelműen ismét a cselekmény brutalitására hivatkozik, lényegében figyelmen kívül hagyva az elítélt azóta tanúsított magatartását. Vajon helyes jogértelmezés az, amikor az ismételt értékelés, vagy újraértékelés nem jelent kétszeres értékelést?
A joggyakorlat területi egységének kérdése és a “börtönturizmus”
Talán a legfontosabb megjegyzés a szabadlábra bocsátás esélyeivel kapcsolatban az, hogy jelentős eltérés tapasztalható attól függően, hogy melyik vármegyében található a BV intézet, azaz melyik vármegye törvényszéke jár el BV bíróként.
Ezzel kapcsolatban kiemelem, hogy a Kúria Joggyakorlat elemző csoportja egy 2017-ben is felhívta a figyelmet jónéhány országon belüli területi eltérésre, mint például, hogy a Kalocsai Fegyház- és Börtönben az előterjesztettek 20%-a részesül csak feltételes kedvezményben, míg a Közép-Dunántúli Országos Bv. Intézet Baracskai Objektumából – ahol fogház fokozatúak vannak nagyobb arányban – 95%-a szabadul a kedvezményre jogosultaknak. Ez még akkor is figyelemre méltó, ha a megállapítást azzal kezdi, hogy az összehasonlítás különböző okokból (eltérő rezsim stb.) nagyon nehéz.
A joggyakorlat-elemző csoport véleményében kitér rá, hogy egy bv. bírók körében végzett, az Országos Kriminológiai Intézet (az ügyészség kutatóintézete) szerint van olyan bv. bírói gyakorlat, amely során szinte kizárólag az elítélt benti magatartást veszik figyelembe a feltételes szabadságra bocsátás során és annak alapján hozzák meg döntésüket a bírák, míg másutt a bűncselekmény jellegére és az elítélt személyiségére vannak tekintettel.
Említést érdemel, hogy a Joggyakorlat elemző csoport reményei szerint egységesedik majd annyira BV bírói gyakorlat, hogy alábbhagyjon a “börtönturizmus” A kifejezés arra utal, hogy ahol a feltételes kedvezmény feltételei szigorúbban ítéltetnek meg, ilyen-olyan ürüggyel átkérik magukat az elítéltek más olyan bv. intézetbe, ahol a bv. bírói gyakorlat enyhébb és a feltételes szabadságra bocsátásuk valószínűsége nagyobb.
Hogy a fentieket szubjektív védőügyvédi benyomásokkal színesítsem, jó néhány olyan ügyfél jár nálam, aki választ szeretett volna kapni arra, hogy hogyan lehetséges az, hogy az egyik országos bv. intézetben, ahol hozzátartozójuk tölti szabadságvesztés – büntetését szinte kizárt a feltételes szabadulás esélye, míg más intézetekben automatikusnak mondható. Hogyan lehet ilyen igazságtalanságot elviselni, és mi lehet a megoldás erre. Mi biztosíthatná, hogy ne a vakvéletlen szeszélyének legyenek kitéve ezek az elítéltek, akik adott esetben már négy vagy hat évet “leültek” és további két vagy három év a tét.
Az ilyen megkeresésekre se megnyugtató magyarázatot se hatékony jogi megoldást nem tudtam javasolni. Azonban fordítva közelíteném meg a kérdést. A börtönturizmust, mint egyfajta büntetés-végrehajtási jogi “forum shoppingot” nem kártékony jelenségként bélyegezném meg, hanem bizonyítékul fogadnám el a rendszer diszfunkcióit illetően. Annál is inkább, mivel cáfolhatatlan tény, hogy az elítéltek közötti információáramlás van olyan hatékony, hogy megalapozatlan pletykák és legendák helyett a rögvalóságra reflektáljon, minden további empirikus jellegű tudományos kutatás nélkül.
Ha létezik börtönturizmus, akkor az nem véletlenül létezik, és az Alaptörvényből következő jogbiztonság, törvény előtti egyenlőség elve megköveteli a helyzet hatékony orvoslását.