Kártérítés fogalma és célja

A kártérítés a polgári jogi felelősség legfontosabb és leggyakoribb megnyilvánulása.

A polgári jogi felelősség tárgya olyan a társadalomra káros és veszélyes magatartások, ami ellen jogrendszerünk védelmet kíván nyújtani. A többi jogi felelősségi alakzattól (büntetőjog, szabálysértés, közigazgatási bírságok) abban különbözik, hogy vagyoni szankciót alkalmaz, amely (1) a kárral egyenlő mértékű és (2) a károsultat illeti.

A kártérítés célja tehát, hogy a károsultat – amennyire lehetséges – olyan helyzetbe hozza, mintha be sem következett volna a kár.

dr. Bátki Pál ügyvéd

dr. Bátki Pál – védőügyvéd, büntetőjogász
Több mint 18 éve foglalkozom büntetőjoggal. Ügyeim között egyaránt szerepelnek országosan ismert büntetőügyek és kevésbé látványos, de az érintettek számára fontos eljárások. Szakmai szempontból nincs különbség kis és nagy ügy között.
Rendszeresen szerepelek a médiában, szakmai konferenciákon, podcastokban büntetőjogi szakértőként, és részt veszek az ügyvédjelöltek gyakorlati képzésében.
Több nagykövetség ajánlásával látok el védelmet külföldi állampolgárok számára is, és részt veszek Magyarországot érintő nemzetközi emberi jogi jelentések elkészítésében.
Angolul folyékonyan, franciául társalgási szinten beszélek, rendelkezem nemzetközi büntetőjogi tapasztalattal.
📞 Kapcsolatfelvétel

Kérdése van?

Keressen bátran.