A KRESZ 3 § (1) bek. c.) pontja szerint mindenki köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.

Ez a KRESZ bevezető rendelkezései között található szabály különös jelentőséggel bírt és bír a közlekedési büntetőjogi ítélkezésben.

Ez ugyanis egy általánosan megfogalmazott szabály, szemben a KRESZ szabályok többségét alkotó nagyon is konkrét, akár számszerűsíthetőségig egzakt normákkal (gondoljunk például a sebességhatárokat előíró KRESZ szabályokra)

A közlekedési ítélkezési gyakorlatban azonban évtizedekig az az álláspont volt uralkodó, hogy amennyiben valaki közlekedési balesetet okozott, de az eljárás során nem lehetett felderíteni, hogy pontosan mely közlekedési szabályt sértette meg, akkor a büntetőjogi felelősségét ennek az általános KRESZ szabálynak a megsértésére lehet alapozni. Hiszen nem úgy vezetett, hogy másokat ne veszélyeztessen, bizonyíték erre, hogy lám milyen balesetet (vagy veszélyhelyzetet) okozott.

Ez a büntetőjogi gyakorlat szerencsére kihaló félben van. Dr. Fülöp Ágnes találóan állapítja meg a KRESZ értelmezéséről szóló könyvében, hogy a KRESZ 3 § (1) bekezdés c.) pontját a gyakorlat csak mindenre ráhúzható gumiszabálynak nevezte el. Ennek a szabálynak a felhívása visszaszorulóban van a büntető joggyakorlatban.

Uralkodóvá válik ezzel szemben az az értelmezés, mely szerint ez a § csupán egy közlekedési elvet, és nem egy konkrét közlekedési szabályt jelent, és ezzel összefüggésben pusztán ennek a szabálynak a megsértésére, ennek a szabálynak a felhívására közlekedési baleset okozásáért való büntetőjogi felelősséget alapítani nem lehet. 

Az ítélekezési gyakorlat azonban korántsem egységes ebben a tekintetben, és elmondható természetesen, hogy az adott elbírálás alatt lévő ügy részletei (reakcióidő mértéke stb.) is jelentősen befolyásolják az általános veszélyeztetési tilalom megsértésének alapján indult, közlekedési baleset okozása miatti büntetőeljárások végső kimenetelét.