Lefoglaták az autómat!
Az RTL Fókusz arról kérdezett, hogy mit lehet tenni akkor ha, a jóhiszeműen vásárolt autót lefoglalja a rendőrség, mivel kiderült hogy az körözés alatt áll, mivel azzal kapcsolatban valamilyen bűncselekmény történt (lopás, vagy lízinggel kapcsolatos csalás stb.)
Mik a lefoglalás szabályai?
A büntetőeljárás szabályai szerint a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja. Ha nincs ilyen személy és az ilyen személy kiléte az eljárás adataiból sem tűnik ki, a dolgot annak kell kiadni, aki a kiadása iránt alaposnak látszó igényt jelentett be. Ha ilyen személy sincs, vagy ilyen igény sem tűnik ki az eljárás adataiból, a dolgot annak kell kiadni, akitől lefoglalták.
Kinek adják ki a lefoglalt kocsit?
Tehát könnyen előfordulhat, hogy nem annak adják ki a kocsit akitől lefoglalták, hanem annak, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gépkocsi tulajdonosa volt. Az új vevő pedig csak kártérítési igénnyel fordulhat ahhoz, akitől ő vette. Egy per azonban mindig azzal a kockázattal jár, hogy ha azt meg is nyeri az illető, a végrehajtás során történő megtérülés mindig kétséges.
Ezért a kiszemelt autót, minden lehetséges módon ellenőrizzünk le, a nyilvánosan elérhető körözési nyilvántartásokban!
A rendőrségi nyilvántartásban bárki kereshet – tegye meg vásárlás előtt!
Büntetőjogi cikkeim itt olvashatók