A vesztegetés a közélet tisztasága elleni bűncselekmények közé tartozik.
Mivel olyan cselekményről van szó, ahol a résztvevők között teljes egyetértés és érdekegység van, így a vesztegetés hagyományosan nehezen felderíthető, magas látenciájú bűncselekmény. A vesztegetések felderítését ugyanakkor segíti, hogy büntetlenséget kap az a fél aki a vesztegetést feltárja, azelőtt, hogy az a hatóság tudomására jutna. (Ezt így a törvény nem mondja ki, de ez lényegében egyfajta vádalku.)
Hivatali és egyéb vesztegetés
A vesztegetés egyik fajtája a hivatali vesztegetés, amit hivatalos személyként, vagy vele kapcsolatban lehet elkövetni. A vesztegetés másik fajtája az, amikor a vesztegetéssel költségvetési vagy gazdálkodó szervezet, illetve társadalmi szervezet dolgozója érintett.
A masik oldali pozícióban lévő fél (büntetőjogi szóhasználattal: aktív vesztegető) bárki, tehát nem csak a fenti személyek lehetnek.
Vesztegetés elkövetési magatartásai, aktív és passzív vesztegetés
A vesztegetés elkövetési magatartása jogtalan előny kérése, jogtalan előny ígéretének elfogadása, vagy akár a jogtalan előny kérőjével, elfogadójával történő egyetértés. Ezeket a magatartásokat a büntetőjog passzív vesztegetésnek nevezi.
Az aktív vesztegetés azt jelenti, hogy a fenti személyek működésével kapcsolatban neki (tehát a hivatalos személynek, vagy költségvetési, gazdasági stb. szerv dolgozójának) vagy rá tekintettel másnak, működésével kapcsolatban jogtalan előnyt adnak, vagy ígérnek.
Fontos , hogy a gazdálkodó szerv vezetőjének büntetőjogilag fenyegetett kötelessége a beosztottjai által elkövetett vesztegetés ellenőrzése, és megakadályozása.
A vesztegetés minősítő körülményei
Minősítő körülmény lehet, ha a jogtalan előnyért a megvesztegetett fél a hivatali hatáskörét túllépi, kötelességét megszegi. Ugyanígy számít az is a büntetőjogi megítélés során, hogy vezető beosztású személyről, fontosabb ügyről van-e szó, vagy ha gazdálkodó szervről beszélünk, akkor önálló intézkedésre jogosult-e az érintett személy.
A minősítő körülmény fennállása esetén magasabb büntetési tétel alkalmazandó.
Nyomozó hatóságok vesztegetés esetén
A vesztegetés ügyében nyomozhat a rendőrség, de ha például rendőr érintett az ügyben, akkor a nyomozó ügyészség végzi a nyomozást. Országgyűlési vagy önkormányzati képviselők, polgármesterek ügyében a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség végzi.