Testi sértés a Btk.-ban

A Büntető Törvénykönyvben (Btk.) a testi sértés bűncselekményét az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények fejezetében, kiemelt fontosságára és gyakori előfordulására tekintettel tekintettel helyezte el a jogalkotó. A Btk. szövege szerint aki más testi épségét, egészségét sérti, az testi sértést követ el – amennyiben az okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyul, úgy könnyű testi sértésről (2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető), ha pedig nyolc napon túl gyógyul, úgy súlyos testi sértésről (3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett) van szó.

A testi sértés büntetőjogi fogalma

Ahhoz, hogy megértsük, mi is az a magatartás, ami megvalósítja az említett bűncselekményt, meg kell vizsgálnunk: mit értünk testi épség alatt? Ez az állapot, amiben a bűncselekmény elszenvedő alanya akkor volt, amikor a támadás érte. Nem a hagyományos, hétköznapi értelemben vett egészségről van tehát szó: a beteg vagy fogyatékossággal élő embert is érheti testi sértés.

Testi sértés vs. tettleges becsületsértés

A testi épség megsértése alatt hagyományosan a büntetőjogban az emberi testre gyakorolt jogellenes támadó szándékú fizikai ráhatást értünk. Ez a fizikai ráhatás lehet rúgás, ököllel ütés, szúrás, savval leöntés, valamilyen eszköz használatával sérülés okozása – ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az nem feltétele a bűncselekmény megvalósulásának, hogy a támadás fájdalmat okozzon a passzív alanynak. Ugyanakkor pl. a haj meghúzása, a gyenge arculütés nem a testi sértés bűncselekményét valósítja meg, hanem tettleges becsületsértést. Az egészség megsértése minden olyan esetet felölel, amikor az emberi testet olyan külső behatás éri, amely sérülést ugyan nem okoz, de betegséget előidéz. Ilyen például a mérgezés, a fertőző betegség továbbadása, de a pszichés betegségek előidézése is.

Könnyű testi sértés – súlyos testi sértés

Ahogyan már említésre került, elhatároljuk egymástól a könnyű és a súlyos testi sértés eseteit, mégpedig a gyógytartam alapján. A minősítésnél a büntetőjogban általában a „tényleges”, anatómiaival azonos gyógytartamot vesszük alapul: eszerint akkor minősül gyógyultnak egy sérülés, ha a megsérült szövetek anatómiai egysége helyreállt (pl. a sebszélek összetapadtak, a sebváladék már nem ürül) – ennek megállapítása orvosszakértői feladat. Ugyanakkor nem a tényleges gyógytartamot vesszük alapul akkor, ha az elkövető szándéka súlyosabb sérülés okozására irányult, mint amit valójában létrehozott – ilyenkor a szándékolt bűncselekmény kísérletéért fogják az elkövetőt felelősségre vonni.