Közel nyolc évig tartott az a büntetőügy, amiben a II. rendű vádlott védelmét láttam el. Az ügy egy krimibe illő gyilkossági ügy volt, aminek a részleteit az ügyvédi titoktartási kötelezettségem miatt nem fedhetem fel. Az ügy azonban a Kúria előtt zárult le, és szakmai jelentőségénél fogva megjelent a fontosabb kúriai döntéseket leközlő lapban. (Régen “Bírósági Határozatok” címmel jelent meg, jelenlegi címe “Kúriai határozatok”. Nem sértek ügyvédi titkot tehát, amikor ezt – nem kis büszkeséggel – közzéteszem saját honlapomon: 

BH 2016.12.327 I. A terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelt kihallgatásának helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben kell értesíteni, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelt kihallgatásán részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető [Be. 48. § (1) bek., 291. § (1) bek., 296. § (4) bek.; az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozata; 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 9. § (3) bek.].
II. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelheti a bizonyítékokat, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat felmenti [Be. 352. § (3) bek.].
[1] A törvényszék – hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban – a 2012. április 11. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében [1978. évi IV. tv. 166. § (1) bek., (2) bek. a) pont], és ezért nyolc év börtönbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte.
[2] Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a vádlott felmentése végett.
[3] A másodfokon eljáró ítélőtábla a 2015. szeptember 15. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta; a vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette kísérletének vádja alól a Be. 6. § (3) bekezdés b) pontjának második fordulata alapján – bizonyítottság hiányában – felmentette.
[4] A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség fellebbezést jelentett be, és arra tett indítványt, hogy a Kúria a Be. 388. § (2) bekezdésének alkalmazásával a megalapozatlanságot küszöbölje ki és a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet megváltoztatva a vádlott bűnösségét állapítsa meg felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és szabjon ki vele szemben büntetést.
[5] A Legfőbb Ügyészség a másodfokú ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Álláspontja szerint a másodfokon eljárt ítélőtábla eljárási szabálysértése a másodfokú ítélet olyan fokú megalapozatlanságát eredményezte, ami nem küszöbölhető ki, mivel a bizonyítékok újraértékelése révén állapított meg az elsőfokú bíróságtól eltérő tényállást, megsértve azt az eljárási szabályt, amely szerint akkor, ha az elsőfokú ítélet megalapozott, a másodfokú bíróságnak eltérő tényállás megállapítására nincs lehetősége. Tévesnek tartotta a másodfokú bíróság azon következtetését is, hogy a közvetett bizonyítékok nem alkotnak zárt láncot, mivel minden adat azt támasztotta alá, hogy a tettes a vádlott tudomásával cselekedett.
[6] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a Be. 392. § (1) bekezdés d) pontja alapján – tanácsülésen eljárva – a ítélőtábla ítéletét a Be. 399. § (5) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
[7] A vádlott védője az ügyészi fellebbezésre tett észrevételeiben megalapozottnak tartva a másodfokú ítéletet arra utalt, hogy a bizonyítás felvétele szükséges volt, és bár a terjedelmét tekintve a részbizonyítás nem volt különösebben jelentős, a másodfokú bíróság annak alapján az eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően mérlegelte felül az első fokon megállapított tényállást. Kifejtette azt is, hogy az ítélőtáblának a tettes gyanúsítotti vallomását – az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltakra figyelemmel – eleve ki kellett volna rekesztenie a bizonyítékok köréből.
[8] Ezért a másodfokú határozat helybenhagyását indítványozta.
[9] A sértett – jogi képviselője útján – észrevételeket terjesztett elő, melynek lényege, hogy a vádlottat bűnösnek tartja a sérelmére elkövetett bűncselekményben, ezért a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.
[10] A bejelentett ügyészi másodfellebbezés a Be. 386. § (1) bekezdésének c) pontjára figyelemmel joghatályos.
[11] Ezért a Kúria az ügyben a Be. 391. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a Legfőbb Ügyészség képviselője a vádlott terhére bejelentett – módosított – ügyészi fellebbezést azzal tartotta fenn, hogy a megállapított tényállás szerint a vádlott nem adott pénzt K. Z.-nek a fegyver vásárlására, továbbá a másodfokú bíróság helyesen zárta ki az elsőfokú eljárásban felvett bizonyítékok köréből az elmeorvosi véleményét.
[12] A vádlott és védője a másodfokú határozat helybenhagyását indítványozta.
[13] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során az eljárási szabályokat túlnyomó részt betartotta, azonban K. Z. gyanúsítottként tett vallomásának felolvasásakor nem tisztázta annak ténybeli és eljárásjogi hátterét, holott az ítélőtábla a korábbi, hatályon kívül helyező határozatában e nyomozás során tett vallomásnak döntő jelentőséget tulajdonított és a felolvasás elmaradása miatt került sor a hatályon kívül helyezésre.
[14] Megsértette emellett álláspontja szerint a Be. 101. § (2) bekezdése szerinti eljárási szabályt a törvényszék, amikor a megismételt eljárásban csupán az elmeorvos-szakértő meghallgatására került sor, szakértőtársa nélkül, és K. Z. vádlottkénti megidézésére és korábbi vallomásának felolvasására sem kerülhetett volna sor, mert vele szemben az eljárást az ügyész felfüggesztette.
[15] Erre tekintettel bizonyítást vett fel.
[16] Ennek keretében K. Z. elmeállapotára vonatkozóan a két szakértő együttes jelenlétében adott szakvéleménye alapján – az elsőfokú eljárási szabálysértést kiküszöbölve – rögzítette, hogy K. Z. olyan súlyos depresszióban szenved, amely funkcionális pszichózist és dezintegrált tudati állapotot jelent vegetatív krízisekkel, ennek következtében verbálisan gyakorlatilag hozzáférhetetlen; regresszív tudatbeszűkült állapota évekig elhúzódhat, oldódhat is, de fennállhat akár élete végéig. Jelenleg állapota folyamatosan romlik, olyan elmebetegnek tekinthető, akinek depressziós tünetei vannak.
[17] Ezért az ítélőtábla álláspontja szerint K. Z. vallomása a vádemelés hiányában a Be. 296. § (4) bekezdése alapján felolvasható volt.
[18] Bár az ítélőtábla úgy vélte, hogy a foganatosított bizonyítással elhárította az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás eljárásjogi hibáit, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ezt meghaladóan is részben megalapozatlannak találta, miután álláspontja szerint az hiányos, az iratok tartalmával ellentétes, és a törvényszék a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett.
[19] Ezt a megalapozatlanságot – a felvett bizonyításon túl – az iratok tartalma és ténybeli következtetés alapján kiküszöbölte, és a vádlott felmentését eredményező, eltérő tényállást állapított meg.
[20] A Kúria az első- és másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.
[21] Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által elkövetett eljárási hibákat a másodfokú bíróság túlnyomórészt orvosolta.
[22] A K. Z. által a nyomozás során tett gyanúsítotti vallomásának figyelembevétele kapcsán azonban nem osztotta az ítélőtábla által kifejtetteket, amely szerint az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltak ellenére a védő távollétében kihallgatott gyanúsított vallomása figyelembe vehető a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 9. § (3) bekezdése alapján akkor, ha a nyomozási cselekményről a védőt értesítették, de azon nem jelent meg, ezt a gyanúsítottal közölték, és tájékoztatták arról, hogy a védő távolmaradása az eljárási cselekmény elvégzésének nem akadálya.
[23] Az Alkotmánybíróság határozata alkotmányos követelményként határozta meg, hogy a Be. 48. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelt kihallgatásának helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelt kihallgatásán részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.
[24] Az Alkotmánybíróság határozata által felhívott, a rendeletben szereplő legkevesebb huszonnégy órával korábbi értesítésnek a nyomozó hatóság eljárása az adott esetben nem felelt meg.
[25] Ez az Alkotmánybíróság által alkotmányos követelményként meghatározott elv a nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól szóló együttes miniszteri rendelet részletszabályával nem helyettesíthető.
[26] Az Alkotmánybíróság határozata nem tett különbséget aszerint, hogy az alkotmányos követelmény ellenére beszerzett gyanúsítotti vallomást a későbbiekben miként kívánják felhasználni, ebből következően nem olvasható fel a gyanúsítottként tett vallomása sem akkor, ha a későbbiekben vádlottként hallgatják ki, sem akkor, ha később tanúként hallgatják ki.
[27] Ezért a Kúria úgy ítélte meg, hogy K. Z.-nek a nyomozás során gyanúsítottként tett vallomása sem a Be. 291. § (1) bekezdése, sem a törvény 296. § (4) bekezdése alapján nem volt felolvasható, ekként bizonyítékként sem volt értékelhető.
[28] Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. § (3) bekezdése szerint ugyanis az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az Alkotmánybíróság a határozata alapjául szolgáló ügyben a Be. 48. § (1) bekezdése alkotmányosságát vizsgálta, és nem a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 9. § (3) bekezdésének alkotmányosságát.
[29] A Kúria utal arra is, hogy azt, amikor az Alkotmánybíróság utóbb megállapítja egy eljárási törvény rendelkezésének alkotmányos követelményeit, nem lehet úgy tekinteni, hogy a rendelkezés alkalmazásakor ilyen alkotmányos követelmény nem volt, ezért a jogszabály alapján végzett eljárási cselekmény érvényes [Be. 605. § (2) bek.]. Ez ugyanis éppen az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt megállapító hatáskörét ürítené ki.
[30] Ez a jelen ügyben azonban mindössze azt jelenti, hogy a másodfokú bíróság által lefolytatott további részbizonyítás felesleges volt, miután K. Z. nyomozati vallomása egyáltalán nem használható bizonyítékként az adott ügyben, éspedig nem K. Z.-nek a cselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt, hanem azért, mert az eljárás során az Alkotmánybíróság határozatában foglalt alkotmányos követelménynek a vallomás megtételének körülményei nem feleltek meg.
[31] A Kúria álláspontja is az, hogy az elsőfokú bíróság ítélete részben megalapozatlan volt, és ezért a másodfokú bíróságnak törvényi lehetősége volt a részbizonyítást felvételére.
[32] Az ítélőtábla K. Z. gyanúsítotti vallomásának felhasználhatósága kapcsán elfoglalt téves álláspontja pedig lényegében nem befolyásolta azt, hogy a Be. 352. § (3) bekezdésére figyelemmel a bizonyítékok megengedett felülmérlegelésével a vádlottat az ítélőtábla felmenthette.
[33] A Kúria – K. Z. vallomásának a figyelmen kívül hagyásával – az ítélőtáblával egyezően úgy ítélte meg, hogy a beszerzett egyéb bizonyítékok alapján nem állapítható meg a vádlott bűnössége.
[34] Ami pedig a Legfőbb Ügyészség által módosított tartalommal fenntartott ügyészi indítvány azon részét illeti, amely szerint a másodfokú bíróság nem foglalkozott kellő körültekintéssel a sértett írásbeli észrevételeivel és indítványaival, a Kúria álláspontja szerint a sértetti jogok gyakorlása nem hozza bizonyítási kényszerhelyzetbe sem az első-, sem a másodfokú bíróságot, ez utóbbit akkor sem, ha egyébként hivatalból maga is észleli, hogy az elsőfokú ítélet (más okból) megalapozatlan.
[35] A módosított ügyészi másodfellebbezés, miszerint a Kúria a ítélőtábla ítéletét helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, nem vezetett eredményre, ezért a Kúria – a gyakorlatának [EBH 2015.05.B19.] megfelelően – a ítélőtábla másodfokú ítéletét a Be. 397. § alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 1.848/2015.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria Budapesten, a 2016. év március hó 1. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

v é g z é s t:

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bejelentett másodfellebbezést elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.192/2015/8. számú ítéletét helybenhagyja.
A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A Fővárosi Törvényszék – hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban – a 2012. április 11. napján kihirdetett 9.B.222/2012/4. számú ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében [1978. évi IV. törvény 166. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont]. Ezért őt nyolc év börtönbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által 2009. március 5. napjától őrizetben, majd 2009. március 7. napjától 2009. május 21. napjáig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte és a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült 572.767 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be – utóbb írásban is megindokolt – fellebbezést, és összességében a vádlott felmentését indítványozta.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette.
A Fővárosi Ítélőtábla a 2015. szeptember 15. napján kihirdetett 3.Bf.192/2015/8. számú ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta; a vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól a Be. 6. § (3) bekezdés b) pontjának második fordulata alapján – bizonyítottság hiányában – felmentette azzal, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a megismételt eljárást az eljárási szabályok túlnyomó részének betartásával folytatta le, azonban az ügy legfontosabb kérdésében – K. Z. gyanúsítottként tett vallomásának felolvasásakor – nem tisztázta annak ténybeli és eljárásjogi hátterét, holott a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, hatályon kívül helyező határozatában kifejtettek szerint e nyomozás során tett vallomásnak döntő jelentőséget tulajdonított és a felolvasás elmaradása eredményezte a hatályon kívül helyezést. Az alapeljárásban a Fővárosi Főügyészség a Be. 301. § (1) bekezdése alapján indítványozta K. Z. vallomásának tárgyalás anyagává tételét (NF.5.821/2009/89-I. számú vádirat negyedik oldal). Az ítélőtábla kitért arra is, hogy a Be. 101. § (2) bekezdése szerinti eljárási szabály sérült, amikor a megismételt eljárásban csupán dr. N. E. elmeorvos-szakértő meghallgatására került sor, szakértő-társa, dr. J. K. nélkül. Mindemellett K. Z. vádlottkénti megidézésére és korábbi vallomásának felolvasására nem kerülhetett volna sor, mert vele szemben az eljárást az ügyész felfüggesztette.
Értelemszerűen ez szükségessé tette új elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését K. Z. elmeállapotát illetően, figyelemmel arra is, hogy tanúkénti kihallgatására sor kerülhet-e. A 2015. szeptember 15-i másodfokú eljárásban felvett, a két szakértő együttes jelenlétében adott szakvélemény alapján K. Z. olyan súlyos depresszióban szenved, amely funkcionális pszichózist és dezintegrált tudati állapotot jelent vegetatív krízisekkel, ennek következtében verbálisan gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Regresszív tudatbeszűkült állapota évekig elhúzódhat, oldódhat is, de fennállhat akár élete végéig. Jelenleg állapota folyamatosan romlik, olyan elmebetegnek tekinthető, akinek depressziós tünetei vannak. (Fővárosi Ítélőtábla ítéletének 5. oldal harmadik bekezdése). Vádemelés hiányában tehát vallomása a Be. 296. § (4) bekezdése alapján volt felolvasható. Ugyanakkor K. Z. vádlottat terhelő vallomását már a nyomozás során visszavonta, így kihallgathatósága esetén a vallomástétel megtagadásával a vádhatóság egyetlen bizonyítéka enyészhetne el.
Bár a Fővárosi Ítélőtábla a foganatosított bizonyítással elhárította az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás hiányosságait, eljárásjogi hibáit, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást hiányosnak [Be. 351. § (2) bekezdés b) pont második fordulata], az iratok tartalmával ellentétesnek [c) pont] és a megállapított tényekből további tényekre helytelen következtetés [d) pont] miatt részben megalapozatlannak találta.
Ezt a megalapozatlanságot az iratok tartalma, ténybeli következtetés és a felvett bizonyítás alapján eltérő tényállás megállapításával – bár a vádlott felmentését eredményezően – ugyanakkor a másodfokú eljárásban orvosolhatónak ítélte.
Az ítélőtábla ezért az elsőfokú ítélet tényállását az ítéletének 7-8. oldalán rögzítettek szerint módosította, és a módosított tényállás alapján – mivel a vádlott bűnösségét nem látta bizonyítottnak – felmentő rendelkezést hozott.
A másodfokú ítélet ellen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség (BF. 631/2012/28-I. számon) jelentett be másodfellebbezést arra hivatkozással, hogy a Fővárosi Ítélőtábla ítélete megalapozatlan [Be. 351. § (2) bekezdés b) és d) pont], mert a tényállás megállapításánál a bizonyítékokat egyoldalúan, már-már koncepciózusan, kizárólag a vádlott érdekkörében vette figyelembe, így az egyoldalúan megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, és indokolási kötelezettségének sem tett teljes mértékben eleget [Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pont]. A hivatkozott megalapozatlansági okok a Be. 388. § (2) bekezdése alapján a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhetőek, ezért indítványozta, hogy a Kúria a Fővárosi Ítélőtábla, valamint a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be. 398. § (1) bekezdése alapján változtassa meg: állapítsa meg a vádlott bűnösségét felbujtóként elkövetett emberölés bűntette kísérletében és szabjon ki vele szemben büntetést.
A Legfőbb Ügyészség BF.603/2015/2. számú írásbeli nyilatkozatában a másodfokú ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Álláspontja szerint a másodfokon eljárt ítélőtábla eljárási szabálysértése a másodfokú ítélet megalapozatlanságát eredményezte, ami nem kiküszöbölhető, ezért indítványozta, hogy a Kúria a Be. 392. § (1) bekezdés d) pontja alapján – tanácsülésen eljárva – a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét a Be. 399. § (5) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
Kifejtette: a másodfokú bíróság tulajdonképpen ugyanolyan bizonyítékok újraértékelése révén állapított meg az elsőfokú bíróságtól eltérő tényállást és vont le helytelen következtetést, melynek alapján a vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette. Ezzel pedig megsértette azt az eljárási szabályt, miszerint ha az elsőfokú ítélet megalapozott, úgy a másodfokú bíróságnak eltérő tényállás megállapítására nincs lehetősége, mert ezzel a másodfokú bíróság ítélete válik megalapozatlanná. Tévesnek tartotta a másodfokú bíróság azon következtetését, hogy a közvetett bizonyítékok semmilyen láncot nem alkotnak, melyből a vádlott bűnösségére lehetne következtetni, ellenkezőleg minden adat azt támasztja alá, hogy K. Z. a vádlott tudomása nélkül (helyesen: tudomásával) cselekedett.
A vádlott védője írásbeli észrevételében az ügyészi fellebbezést alaptalannak tartva, megalapozottnak tartotta a másodfokú bíróság eljárását, mivel a bizonyítás felvétele álláspontja szerint szükséges volt, és bár a terjedelmét tekintve a részbizonyítás nem volt különösebben jelentős, a másodfokú bíróság annak alapján az eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően mérlegelte felül az első fokon megállapított tényállást.
Kifejtette azt is, hogy a Fővárosi Ítélőtáblának K. Z. gyanúsítotti vallomását – az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltakra figyelemmel – eleve ki kellett volna rekesztenie a bizonyítékok köréből, és a harmadfokú eljárásban erre is tett indítványt.
Egyebekben a másodfokú határozat helybenhagyását indítványozta.
A bejelentett ügyészi másodfellebbezés a Be. 386. § (1) bekezdésének c) pontjára figyelemmel joghatályos, ezért a Kúria az ügyben a Be. 391. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a Legfőbb Ügyészség képviselője a vádlott terhére bejelentett – módosított – ügyészi fellebbezést azzal tartotta fenn, hogy a megállapított tényállás szerint a vádlott nem adott pénzt K. Z.-nek a fegyver vásárlására, továbbá, hogy a másodfokú bíróság helyesen zárta ki dr. N. E. szakértő meghallgatását a bizonyítékok köréből.
A vádlott védője az írásbeli észrevételét tartotta fenn.
A nyilvános ülés előtt a sértett – jogi képviselője útján – részletes írásbeli észrevételeket terjesztett elő, melynek lényege, hogy feleségét bűnösnek tartja a sérelmére elkövetett bűncselekményben, ezért a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.
A vádlott az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta.
Az ügyészi másodfellebbezés nem megalapozott.
A Kúria az első- és másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.
Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által elkövetett eljárási hibákat a másodfokú bíróság túlnyomórészt orvosolta.
A K. Z. által a nyomozás során tett gyanúsítotti vallomása kapcsán azonban nem osztotta az ítélőtábla által kifejtett álláspontot. Eszerint az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltak ellenére a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 9. § (3) bekezdése alapján, ha a nyomozási cselekményről a védőt értesítették, de azon nem jelent meg, ezt a gyanúsítottal közölni kell és tájékoztatni kell arról, hogy a védő távolmaradása az eljárási cselekmény elvégzésének nem akadálya, így a védő távollétében kihallgatott gyanúsított vallomása figyelembe vehető.
Az Alkotmánybíróság határozata alkotmányos követelményként határozta meg, hogy a Be. 48. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelt kihallgatásának helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelt kihallgatásán részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.
A Kúria álláspontja szerint az Alkotmánybíróság által alkotmányos követelményként meghatározott elv a nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól szóló együttes miniszteri rendelet egy részletszabályával nem helyettesíthető, főleg úgy nem, hogy maga az ítélőtábla is elismeri, miszerint az Alkotmánybíróság határozata által felhívott, a rendeletben szereplő legkevesebb huszonnégy órával korábbi értesítésnek a nyomozó hatóság eljárása az adott esetben nem felelt meg.
Ezért az ítélőtábla álláspontjával szemben a Kúria úgy ítélte meg, hogy K. Z.-nek a nyomozás során tett gyanúsítotti vallomása sem a Be. 291. § (1) bekezdése, sem a törvény 296. § (4) bekezdése alapján nem olvasható fel, ekként bizonyítékként egyáltalán nem értékelhető (az Alkotmánybíróság határozata nem tett különbséget aszerint, hogy az alkotmányos követelmény ellenére beszerzett gyanúsítotti vallomás a későbbiekben milyen okirati bizonyítékként kerülhet felhasználásra: ebből következően sem a vádlott korábbi, gyanúsítottként tett vallomásaként, sem a későbbi tanú korábban, gyanúsítottként tett vallomásaként nem vehető figyelembe).
Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. § (3) bekezdése szerint ugyanis, az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az Alkotmánybíróság a határozata alapjául szolgáló ügyben a Be. 48. § (1) bekezdése alkotmányosságát vizsgálta, és nem a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 9. § (3) bekezdésének alkotmányosságát.
Ez azonban a jelen ügyben mindössze azt jelenti, hogy a másodfokú bíróság által lefolytatott további részbizonyítás felesleges volt, miután K. Z. nyomozati vallomása egyáltalán nem használható fel, éspedig nem K. Z.-nek a cselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége, hanem amiatt, mert az eljárás során az Alkotmánybíróság határozatában foglalt alkotmányos követelménynek a vallomás megtételének körülményei nem feleltek meg. A Kúria hozzáteszi még azt, hogy ha az Alkotmánybíróság egy Be.-ben lévő eljárási rendelkezés alkotmányos követelményeit utóbb megállapítja, akkor nem lehet úgy tekinteni, hogy a rendelkezés alkalmazásakor ilyen alkotmányos követelmény nem volt, ezért a jogszabály alapján végzett eljárási cselekmény érvényes [Be. 605. § (2) bek.]. Ez ugyanis éppen az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt megállapító hatáskörét ürítené ki.
Ezért a Kúria – e fenti, eltérő indokkal – de hasonlóan az ítélőtáblához, úgy ítélte meg, hogy ebben az ügyben a beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg a vádlott bűnössége.
Az ügyészi fellebbezésben írtakkal szemben tehát a Kúria álláspontja is az, hogy az elsőfokú bíróság ítélete részben megalapozatlan volt, ezért nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor részbizonyítást vett fel. Az ítélőtábla K. Z. gyanúsítotti vallomásának felhasználhatósága kapcsán elfoglalt téves álláspontja lényegében nem befolyásolta azt, hogy a felvett részbizonyítás alapján a bizonyítékok megengedett felülmérlegelésével [Be. 352. § (3) bek.] a vádlottat helyesen mentette fel az ellene emelt vád alól.
Ugyanakkor a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezést eredményez és ezzel az ügy érdemi elbírálását kizárja. E körben vizsgálta azt is, hogy az ítélőtábla elmulasztotta-e indokolási kötelezettségét és azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság érthető indokát adta döntésének, okfejtése nyomon követhető, abból a felmentő rendelkezés indoka félreérthetetlenül kiderül.
Ami pedig a Legfőbb Ügyészség által módosított tartalommal fenntartott ügyészi indítvány azon részét illeti, amely szerint a másodfokú bíróság nem foglalkozott kellő körültekintéssel a sértett írásbeli észrevételeivel és indítványaival, a Kúria álláspontja szerint a sértetti jogok gyakorlása nem hozza bizonyítási kényszerhelyzetbe sem az első-, sem a másodfokú bíróságot, ez utóbbit akkor sem, ha egyébként hivatalból maga is észleli, hogy az elsőfokú ítélet (más okból) megalapozatlan.
A módosított ügyészi másodfellebbezés, miszerint a Kúria a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, nem vezetett eredményre, ezért a Kúria – a gyakorlatának [EBH 2015.05.B19.] megfelelően – a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletét a Be. 397. § alapján helybenhagyta.
Budapest, 2016. március 1.
Dr. Csere Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Soós László s.k. előadó bíró, Dr. Vaskuti András s.k. bíró
A Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.192/2015/8. számú ítélete a Kúria Bhar.I.1848/2015/7. számú helybenhagyó végzése folytán 2016. március 1. napján jogerőre emelkedett.
Budapest, 2016. március 1.
Dr. Csere Katalin s.k. a tanács elnöke
(Kúria Bhar. I. 1.848/2015.)