A 2013. július 1-én hatályba lépő új Btk. egy új büntetési nemet hozott be a büntetőjogba, az elzárást. Ez a büntetés nem teljesen új, mivel az ehhez hasonló szankció a szabálysértési jogban már létezett.

Az elzárással kapcsolatban megoszlik a büntetőjogászok álláspontja, van aki a bíró büntetéskiszabási, cselekvési lehetőségének üdvözlendő kiszélesedését, és vannak akik felesleges szigorítást látnak benne, különösen a fiatalkorúak esetében.

A magam részéről – szemben sokak álláspontjával – egy lehetőséget látok az elzárás Btk.-beli bevezetésében, amit ügyvédként korábban kifejezetten hiányoltam a büntetőjogi eszköztárból. Ugyanis gyakran volt olyan tapasztalatom, hogy a büntetőbíró egy konkrét esetben már nem akar felfüggesztett szabadságvesztést kiszabni, például azért mert a vádlott visszaeső, és előre látszik, hogy egy újabb felfüggesztett büntetés (vagy akár pénzbüntetés, közérdekű munka) súlytalan és hatástalan lenne az esetében.

Viszont a végrehajtandó szabadságvesztés pedig már drákói szigorú lenne a viszonylag enyhe tárgyi súlyú cselekmény vonatkozásában. A bíróság tehát a súlytalan elnézés és a kegyetlen szigor között látszott ingadozni, igencsak felpezsdítve mind a vádlott, mind a védő ítélethozatal előtti vérkeringését.

Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben kifejezetten előnyös, hogy a bírónak úgy van lehetősége szabadság-elvonással járó büntetést kiszabni, hogy az mégsem jelent egy több hónapra, vagy egy egész évre vonatkozó fogház-, vagy börtönbüntetést.

Ez Egyesült Királyságban kifejezetten gyakori a rövid tartamú szabadságvesztés alkalmazása. Aminek vitathatatlan előnye, hogy az elítéltet ugyan megérinti a törvény szigorának „fuvallata”, de mégsem jelent akkora traumát, mint egy átlagos tartamú szabadságvesztés.

A fenti álláspontot nyilván sokan nem osztják, egyrészt a börtönártalmakra hivatkozással (mely érvelés szerint aki egyszer bekerül a bv. intézetbe annak jóval nagyobb az esélye arra, hogy valóban bűnöző életmódot fog kialakítani). Másrészt pedig arra hivatkozással, hogy a büntetőbírónak eddig is volt lehetősége rövid tartamú végrehajtandó szabadságvesztést kiszabni, hiszen annak generális minimuma két hónap volt.

Hogy hol az igazság, ezt jóformán lehetetlen eldönteni. Ebben a vitában a tankönyvekből is ismert érvekkel mindkét álláspont jól védhető.

Egy biztos: az új Btk.-val a jogalkotó állást foglalt. A kérdés már csak az, hogy a jogalkalmazók hogy foglalnak állást?