Az Európai Unió Bíróságának C-241/15. sz. ügyben hozott ítélete az európai elfogatóparancs érvényességi kellékeivel, a belföldi elfogatóparancs (vagy hagyományos elfogatóparancs) és a nemzetközi elfogatóparancs viszonyával kapcsolatban tartalmaz fontos, a magyar jogi szabályozást különösen érintő megállapításokat.

Az ügy háttere

A Bírósághoz a romániai Curtea de Apel Cluj nyújtott be előzetes döntéshozatali kérelmet az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 8. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezése iránt.

Az európai elfogatóparancs a kerethatározat 1. cikke szerint egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés-büntetés, ill. szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja. A 2. cikk szerint a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és a kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

Az értelmezni kért rész a következőképpen rendelkezik „Az európai elfogatóparancs tartalma és formája” c. részben: „Az európai elfogatóparancs, a mellékletben szereplő formanyomtatványnak megfelelően az alábbi információkat tartalmazza: … annak tanúsítása, hogy az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat áll rendelkezésre”.

Az ügy alapját képező problémát az jelentette, hogy 2015-ben a Mátészalkai Járásbíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki N. A. Bob-Dogi román állampolgárral szemben, akit Romániában el is fogtak, azonban a Curtea de Apel Cluj elrendelte a terhelt haladéktalan szabadon bocsátását arra hivatkozva, hogy az európai elfogatóparancs szabálytalan volt. A bíróság megállapította ugyanis, hogy az ügyben szereplő európai elfogatóparancs önmagán alapult, nem pedig egy elkülönült és előzetesen kibocsátott nemzeti elfogatóparancson – a Mátészalkai Járásbíróság által kibocsátott európai elfogatóparancs ugyanis a határozat szerint „Magyarország területén is hatályos, és így nemzeti elfogatóparancsnak is minősül”.

A román bíróságok álláspontja az ilyen európai elfogatóparancsok végrehajtása tekintetében nem volt egységes. A kerethatározat taxatíve felsorolja a végrehajtás megtagadásának kötelező és mérlegelhető okait, azonban a bíróságok joggyakorlata alapján léteznie kell egyéb, hallgatólagos megtagadási okoknak – ilyennek kell lennie például, ha a kibocsátó tagállamban nem bocsátottak ki nemzeti elfogatóparancsot.

A következő kérdések megválaszolását várták tehát a Bíróságtól: egyrészt, a kerethatározat 8. cikk (1) bekezdés c) pontjában szereplő „elfogatóparancs” alatt az európai elfogatóparancstól elkülönült nemzeti elfogatóparancsot kell-e érteni? Másrészt pedig: amennyiben nem áll rendelkezésre nemzeti elfogatóparancs, az az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadása hallgatólagos okának minősül-e?

A Bíróság döntése

Az első kérdéssel kapcsolatban az Európai Unió Bírósága megállapította: a kerethatározat rendszeresen alkalmazza az „európai elfogatóparancs” fogalmát, az értelmezni kívánt cikkben kivételként csupán „elfogatóparancs” szerepel. Az európai elfogatóparancsnak továbbá bírósági határozaton kell alapulnia – levonható tehát a következtetés, hogy a 8. cikk (1) bekezdés c) pontjában egy európai elfogatóparancstól elkülönült nemzeti elfogatóparancs jelenik meg.

A magyar jog szerint amennyiben a jelek arra utalnak, hogy a keresett személy az európai elfogatóparancs kibocsátása idején már külföldön tartózkodik, ún. „egyszerűsített eljárást” alkalmaznak – ez a gyakorlat pedig lehetővé teszi, hogy közvetlenül kerülhessen sor európai elfogatóparancs kibocsátására anélkül, hogy nemzetit kellene kibocsátani. A Bíróság azonban megállapította, hogy az értelmezni kívánt rendelkezés szövege semmilyen olyan megjegyzést nem tartalmaz, ami lehetővé tenné az említett helyzetre vonatkozó kivételt.

Elvetette tehát a Bíróság azt a gyakorlatot, miszerint az említett fogalmat általános jelleggel úgy kell értelmezni, hogy magában foglal mindenféle elfogatóparancsot, beleértve az európai elfogatóparancsot is. Ez az értelmezés megfosztaná ugyanis a 8. cikk (1) bekezdés c) pontját hasznosságától és hatályától. Sérti továbbá a kölcsönös elismerés és bizalom elvét is, ugyanis a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tudja ellenőrizni a rendelkezésben foglalt követelmény tiszteletben tartását.

A Bíróság ekképpen az európai elfogatóparancs rendszerét, mint a keresett személyt megillető eljárási és alapvető jogok kétszintű védelmi rendszerét vázolja fel: a nemzeti elfogatóparancs elfogadása során biztosított első szintű védelemhez hozzájárul az európai elfogatóparancs kibocsátása során biztosított második szintű. A magyar bíróságok joggyakorlata ezt a kétszintű bírósági védelmet teszi hiányossá, sérültté.

A második kérdés tekintetében – tehát hogy az említett hiányosság a végrehajtás hallgatólagos megtagadási okának minősülhet-e – a Bíróság a következőképpen megállapításokat tette. A kerethatározat taxatíve felsorol kötelező és mérlegelhető megtagadási okokat, a nemzeti elfogatóparancs rendelkezésre állásának hiányát azonban nem említi. Mindazonáltal a felsorolt okok azon az előfeltevésen alapulnak, hogy az európai elfogatóparancs eleget tesz a szabályszerűségére vonatkozóan előírt követelményeknek. A Bíróság megállapította: az elkülönült nemzeti elfogatóparancs megléte olyan érvényességi követelmény, amely ha nem teljesül, azt kell eredményezze, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell tagadni.