A vesztegetés büntetőjogi megítélése

A vesztegetés a közélet tisztasága elleni bűncselekmények közé tartozik. Mivel olyan cselekményről van szó, ahol a résztvevők között teljes egyetértés és érdekegység van, így a vesztegetés hagyományosan nehezen felderíthető, magas látenciájú bűncselekmény. A vesztegetések felderítését ugyanakkor segíti, hogy büntetlenséget kap az a fél aki a vesztegetést feltárja, azelőtt, hogy az a hatóság tudomására jutna. (Ezt…

Jogsegély és kiadatás büntetőügyekben

Bűnügyi jogsegély A Hír Tv Híradójának megkeresésére tájékoztatást adtam bűnügyi jogsegélyek jogi hátteréről és gyakorlatáról. A kérdések a bűnügyi jogsegélyek fajtáira és azok lefolytatásaira irányultak, és a téma aktualitását a MOL Zrt.-vel kapcsolatos horvát büntetőeljárás adta, illetve az a hír ami szerint a horvát ügyészség jogsegélykérelmet terjesztett elő a magyar Legfőbb Ügyész felé. Válaszomban kitértem…

Védőügyvéd és helyettes védő – büntetőjogi szabályok változása 3.

A 2011. március 1-vel hatályba lépő büntetőeljárási gyorsítócsomag legvitatottabb új rendelkezése a védőügyvéd helyettesítésére, helyettes védőre vonatkozó rendelkezései. A törvény-módosítás nem titkolja, hogy egyes ügyvédek rosszhiszemű, eljárást elhúzására irányuló pervitelét kívánja szankcionálni. Az ügyvédi kamara számtalan helyen, okosan és de sajnos végül csak kis részben eredményesen tudta felhívni a figyelmet arra, hogy nem támasztható alá…

Bűncselekménnyel okozott kár megtérítése – költségkedvezmények

A bűncselekmények áldozatai, sértettjei kártérítést követelhetnek az elkövetőtől. Ehhez a kártérítési igényükhöz, a perlés költségeihez a jogalkotó költségkedvezményeket biztosít. A kedvezmény mértéke, köre attól függ, hogy olyan bűncselekményről van-e szó, amellyel az elkövető a sértett  személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kárt, vagy egyéb bűncselekményről (esetleg szabálysértésről) A személy életében, testi épségében vagy egészségében…

A tanú nyomozati vallomásának felolvasása – büntetőjogi szabályok változása 2.

Ebben a cikkben a büntetőeljárási törvény 2011. március 1-én hatályba lépő – a büntető tárgyalások gyorsítását célzó – változásaival foglalkozom tovább. A törvény módosítása lehetőséget teremt arra, hogy az ügyész már a vádiratban jelezze, mely tanúk azok akiknek a személyes megjelenése nem indokolt a tárgyaláson. A módosítás nem forradalmi, eddig lehetőség volt rá, kivételes esetben,…

Bírósági tárgyalás vádlott nélkül – új szabályok a büntetőjogban 1.

A büntetőeljárási “gyorsítócsomag” 2011. március 1-vel vel sok fontos változás lépett hatályba a büntetőeljárási törvényben. Túlzás lenne azt állítani, hogy ezek kedvezőek lennének a jogállamiságra nézve, azt viszont le lehet szögezni, hogy a változások mind a terheltek, mind védőügyvédjeik jogait és védekezési lehetőségeit korlátozzák. A változások jogalkotói indoka az eljárás gyorsítása volt. Számtalan megalapozott kritika fogalmazódott…

Sajtó-helyreigazítás

Alapvető szabályok 2011. január 1-től módosultak a sajtó-helyreigazítás szabályai: korábban a Ptk. rendelkezett a kérdésről, azonban szabályozása – némi változtatással – átkerült a „Médiaalkotmánynak” becézett, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénybe. Az új törvény legfontosabb újítása az, hogy kiterjeszti a helyreigazítás alkalmazási körét az internetes médiatartalmakra is. Ha valakiről…

“Lopják a weblapomat!”Miben segíthet az ügyvéd?

Internetes jogsértések Már-már közhellyé vált az a megállapítás, hogy az internetben rejlő technikai lehetőségek nem csak az életmódot és a gazdaságot formálják át gyökerestül, de a új formákat hoznak a jogsértések, sőt a bűnözés területén is. Egy-egy példát említve: teljesen új formában és hatalmas mérteket öltve jelenik meg a gyermek-pornográfia, az internetes csalások (a ‘cyber-crime’),…

Inheritance Law and legacies in Hungary – representation by Hungarian lawyer

We often represent heirs from all around the world who have inherited real estate or bank accounts left behind by a testator of Hungarian nationality.The legal representation usually consists of simply making the declarations necessary in the succession procedure. According to Hungarian Inheritance Law succession procedure is conducted by the competent  civil law notary. Notaries act on behalf the Court of First…

A rágalmazás és a becsületsértés

Rágalmazás A rágalmazás tényállása az ember jóhírnevének, társadalmi megbecsülésének büntetőjogi védelmét teremti meg. A rágalmazás vétségét az követi el, aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. Alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Minősítő körülmény, ha a rágalmazást aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság…