A büntetőeljárásban átfogóan terheltnek nevezik azt akinek felelőssége az eljárás tárgyát képezi. A nyomozás során a gyanúsított, a vádemelést követően a vádlott kifejezést használja a törvény.

A terheltnek joga van ahhoz, hogy vallomást tegyen, és ily módon védekezzen az ellene felhozott vádakkal szemben, ugyanakkor dönthet úgy is, hogy megtagadja a vallomástételt, vagy akár külön-külön egyes kérdésekre ne válaszoljon. A terhelt – szemben a tanúkkal – nem köteles igazat mondani, tehát saját védekezése érdekében akár hamis vallomást is tehet. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben később bebizonyosodik, hogy a terhelt nem mondott igazat, ezért külön büntetéssel nem sújtható. Érdekességként megjegyzendő, hogy az angolszász büntetőjogban a vádlottnak eskü alatt kell vallani, hogy csakis az igazat mondja, és az igazságból semmit el nem hallgat.

A terhelt bizonyítási indítványokat is tehet, azaz szorgalmazhatja, hogy a hatóságok tanúkat hallgassanak meg, helyszíneket, tárgyakat okiratokat szemléljenek meg, vagy szakértőt hallgassanak meg az érdekében.

A terhelt joga van ahhoz is, hogy a tanúkhoz és szakértőkhöz kérdéseket intézzen.