Az Európai Unió Tanácsa 2009. november 30-án állásfoglalást fogadott el a büntetőeljárásban a gyanúsítottak vagy a vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervről. Az ütemtervnek megfelelően elfogadott első intézkedés a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010/64/EU irányelv volt, ezután pedig a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012/13/EU irányelv került elfogadásra, aminek implementációja képezi a jelen vizsgálatunk tárgyát.

Az irányelvet a gyanúsítottakra és a vádlottakra kell alkalmazni, jogi helyzetüktől, állampolgárságuktól és nemzetiségüktől függetlenül; minimumkövetelményeket fogalmaz meg a jogaikkal kapcsolatos tájékoztatást illetően, emellett az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személyekre vonatkozó rendelkezéseket is megállapít. Attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják – egészen az eljárás befejezéséig. Amennyiben azonban egy tagállam joga szerint a kisebb súlyú cselekményre vonatkozó szankciót bíróságtól eltérő hatóság szabja ki, és az ilyen szankció kiszabásával szemben a bírósághoz jogorvoslati kérelemmel lehet fordulni, az irányelvet csak a jogorvoslati kérelmet követően lefolytatott, bíróság előtti eljárásra kell alkalmazni.

A tagállamok az irányelvnek megfelelő rendelkezések hatályba léptetésére 2014. június 2-ig kaptak határidőt. A magyar jogba az irányelvet a következő jogszabályok ültették át (többek között):

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény
a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 56/2014. (XII. 5.) BM rendelet
az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény
a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény
az egyes belügyminiszteri rendeleteknek a büntetőeljárás és a szabálysértési eljárás során a tájékoztatáshoz való joggal összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló 35/2014. (IV. 29.) BM rendelet
Az irányelv 3. cikkében foglalt, a jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog azt jelenti: a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak haladéktalanul tájékoztatást kapjanak a következőkről: az ügyvéd igénybevételének jogáról, térítésmentes jogi tanácsadásra való jogosultságról és ennek feltételeiről, a vádra vonatkozó tájékoztatás jogáról, a tolmácsoláshoz és a fordításhoz való jogról és a hallgatáshoz való jogról. Ezen követelmények magyar jogba való átültetéséről a Be. 179. § gondoskodik: eszerint a gyanúsítottal a kihallgatás előtt közölni kell a gyanúsítás lényegét, figyelmeztetni kell arra, hogy védőt választhat, ill. védő kirendelését kérheti, tájékoztatni kell továbbá a személyes költségmentesség feltételeiről. A 117. § (2) bekezdése szerint a terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetve az egyes kérdésekre történő válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja. A tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról való tájékoztatás szabályának implementációja nem történt meg, a Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatója szerint [1] már az első gyanúsítotti kihallgatás előtt kiderül ugyan is, hogy szükséges-e tolmács biztosítása a gyanúsított számára, és amennyiben igen, a kihallgatás már a tolmács közreműködésével zajlik, így tehát nincs szükség arra, hogy figyelmeztessék a gyanúsítottat a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogra.

Az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint biztosítani kell, hogy a tájékoztatásra szóban vagy írásban, egyszerű és közérthető nyelven kerüljön sor, figyelembe véve a gyanúsított speciális igényeit. A Be. 62/A. § rendelkezik ezen szabály átültetéséről, eszerint ugyanis a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság törekszik arra, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személyekkel történő írásbeli és szóbeli kommunikáció során egyszerű és közérthető módon fogalmazzon. A jogokról való tájékoztatást és a kötelezettségekre való figyelmeztetést az érintett személy számára érthető módon, az érintett személy állapotára, személyes jellemzőire figyelemmel kell megfogalmazni.

Az irányelv 4. cikke rendelkezik a jogokról szóló írásbeli tájékoztatóról az őrizetbe vételkor. Ez azt takarja, hogy az őrizetbe vett vagy fogva tartott személynek haladéktalanul kézhez kell kapnia a jogairól szóló tájékoztatót; lehetőséget kell kapnia, hogy elolvashassa ill. hogy magánál tarthassa szabadságelvonásának ideje alatt. Ennek az írásbeli tájékoztatónak a következőkről kell tartalmaznia információt: az ügy irataiba való betekintés jogáról, a konzuli hatóságok és egy személy értesítéséhez való jogról, a sürgősségi orvosi ellátáshoz való jogról, valamint arról, hogy a gyanúsított legfeljebb hány óráig vagy napig lehet megfosztva a szabadságától, mielőtt igazságügyi hatóság elé állítják. Tájékoztatást kell tartalmaznia továbbá az őrizetbe vétel elleni panasztételnek, a fogva tartás felülvizsgálata kezdeményezésének lehetőségéről is. Fontos kiemelni, hogy az irányelv előírja: ezt a gyanúsítottnak az általa értett nyelven kell megkapnia.

A cikk magyar jogban a Bvtv. 12. §-ban jelenik meg; a törvény részletezi az írásbeli tájékoztató tartalmát, amelyet az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott magánál tarthat. A törvény előírja továbbá, hogy a tájékoztatás megtörténtét és annak tudomásulvételét írásban rögzíteni kell.

Az irányelv 5. cikke ugyanezen tájékoztatási követelményeket írja elő az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban. A Bvtv. 12. § (5a) bekezdése szerint az európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vett személy részére a befogadásakor írásban, az általa értett nyelven egyszerűen, közérthető módon tájékoztatást kell adni az előbbieken kívül az európai elfogatóparancs tartalmának megismeréséhez való jogról, az egyszerűsített átadáshoz történő hozzájárulás lehetőségéről és jogkövetkezményeiről, valamint a hozzájárulás megtagadásának jogkövetkezményeiről.

A 6. cikk a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogot részletezi. A tagállamoknak ez alapján biztosítaniuk kell, hogy a gyanúsítottak/vádlottak tájékoztatást kapjanak arról a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják őket. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni és olyan részletességgel, ami a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges. Információt kell, hogy kapjanak az őrizetbe vételük, fogva tartásuk okairól is.

A Be. 179. § (2) bekezdése értelmében a gyanúsítottal a kihallgatás elején közölni kell a gyanúsítás lényegét, az erre vonatkozó jogszabályok megjelölésével; a 217. § (3) bekezdése hosszasan felsorolja továbbá a vádirat tartalmát. A 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 119. § (1) bekezdése kimondja, hogy a gyanúsítottal a bizonyítékok ismertetése nélkül közölni kell a terhére rótt bűncselekményt megvalósító magatartásának lényegét, és a Btk. szerinti minősítését. Ha a gyanúsítottat több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, minden egyes bűncselekményt illetően külön-külön kell közölni a terhére rótt tényeket és ezeknek a Btk. szerinti minősítését. Ha a gyanúsításban közölt bűncselekmény minősítése megváltozik, azt vele a kihallgatásánál közölni kell.

A 7. cikk rendelkezik az ügy anyagaiba való betekintés jogáról. Ez azt foglalja magában, hogy amennyiben valakit a büntetőeljárás bármely szakaszában őrizetbe vesznek vagy fogva tartanak, a tagállamok biztosítják, hogy az adott üggyel kapcsolatos, az illetékes hatóságok birtokában levő dokumentumokat, amelyek nélkülözhetetlenek az őrizetbe vétel ellen a nemzeti jog szerint eredményes panasztételhez, vagy a fogva tartás jogszerűsége felülvizsgálatának kezdeményezéséhez, az őrizetbe vett személy vagy ügyvédje rendelkezésére bocsássák. Biztosítani kell, hogy a gyanúsított ill. ügyvédje a gyanúsítottra nézve akár kedvező, akár terhelő valamennyi anyagba betekinthessen, mégpedig kellő időben, de legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való, elbírálás céljából történő benyújtásakor, térítésmentesen.

2014. január 1-je óta a Be. 211. § a következőképpen rendelkezik, az irányelv hatására: ha az indítvány tárgya előzetes letartóztatás elrendelése, a gyanúsítottnak és a védőnek megküldött indítványhoz csatolni kell azoknak a nyomozási iratoknak a másolatát, amelyekre az indítványt alapozzák. Ha pedig az indítvány tárgya az előzetes letartóztatás meghosszabbítása, a gyanúsítottnak és a védőnek megküldött indítványhoz csatolni kell azoknak az indítványt megalapozó nyomozási iratoknak a másolatát, amelyek az előzetes letartóztatás tárgyában hozott legutóbbi döntést követően keletkeztek.

A 8. cikk rendelkezik az ellenőrzésről és a jogorvoslatokról. Biztosítani kell, hogy az előbbiekben részletezett tájékoztatást jegyzőkönyvezési eljárással feljegyezzék. A jogorvoslatról szóló iránymutatás pedig kimondja: a tagállamoknak biztosítania kell, hogy a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak, illetve ügyvédjüknek joga legyen ahhoz, hogy a nemzeti jog eljárásaival összhangban jogorvoslattal élhessenek, ha a hatóságok elmulasztják a tájékoztatást.

A Be. 196. § (1) bekezdése szerint akinek az ügyész vagy a nyomozó hatóság intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása a jogait vagy érdekeit közvetlenül sérti, az a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül panasszal élhet. Megemlítendő, hogy a 117. § (2) bekezdése értelmében a hallgatás jogára vonatkozó figyelmeztetést, valamint a terheltnek a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.

[1] EU-irányelvek a gyakorlatban: A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló EU-irányelv átültetésének vizsgálata. (http://www.helsinki.hu/wp-content/uploads/HHC_Measure_B_National_Report_on_Hungary_2015_HUN.pdf)