Szabad bizonyítás elve

A magyar bünteteljárásban a szabad bizonyítási rendszer érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a törvény nem határozza meg, hogy az egyes bizonyítékoknak milyen bizonyító erejük van. (Szemben például az “unus testis nullus testis” azaz egy tanú nem tanú római eredetű jogelvvel).

A bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Az ügyvédhez forduló jogkereső ügyfelek gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy egy állítás és egy tagadás esetén a bíró hogyan, milyen szabály szerint állapítja meg az igazságot.

Tárgyi bizonyítékok

Indokolási kötelezettség

Erre a kérdésre is a szabad értékelés szabálya adja meg a választ: a bíró úgy dönt ebben a helyzetben, ahogy szakmai tapasztalata, emberismerete, személyes meggyőződése diktálja. Lényeges kötelezettsége azonban, hogy a döntését átláthatóan indokolja az ítéletben.

Nagyon fonos szabálya a bizonyításnak, hogy nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon, vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg. Természetes, hogy például a kínvallatás útján beszerzett bizonyíték nem használható fel az eljárásban, de ugyanilyen megítélés alá esik például egy olyan hangfelvétel, amit nem megfelelően engedélyezett titkos lehallgatás útján szerzett be a hatóság.