Kártérítési jog

Elfogatóparancs és körözés

Az ügyvédi munka során gyakran tapasztalom, hogy két fontos büntetőjogi fogalom, az elfogatóparancs és a személykörözés fogalmai keverednek egymással.

A két jogintézményben hasonlatos az, hogy az érintett személy mindkettő alapján bekerülhet a körözési rendszerbe. A körözés önmagában ugyanakkor csak arra irányul, hogy a keresett személyt a hatóság azonosítsa és tartózkodási helyét felkutassa.

Az elfogatóparancs ezzel szemben már magában foglalja, hogy a keresett személyt megtalálása esetén 24 illetve 72 órán belül az adott rendőrség, ügyészség, vagy bíróság elé kell állítani.

Körözését tanúnak is el lehet rendelni, elfogatóparancsot csak az ügy terheltje ellen lehet kibocsátani.

Aki ellen csupán körözés van kiadva, de elfogatóparancs nincs kibocsátva, annak őrizetbe vételére nincs jogalap. Személyi szabadságának jogalap nélküli megsértése a hatóság fegyelmi és kártérítési felelősségét egyaránt felveti.

Bűncselekménnyel okozott kár megtérítése – költségkedvezmények

A bűncselekmények áldozatai, sértettjei kártérítést követelhetnek az elkövetőtől.

Ehhez a kártérítési igényükhöz, a perlés költségeihez a jogalkotó költségkedvezményeket biztosít. A kedvezmény mértéke, köre attól függ, hogy olyan bűncselekményről van-e szó, amellyel az elkövető a sértett  személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kárt, vagy egyéb bűncselekményről (esetleg szabálysértésről)

A személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kár megtérítése

A személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kár megtérítése iránti perben a felperest költségfeljegyzési jog illeti meg, ami a perre és a végrehajtási eljárásra is kiterjed.

Ez azt jelenti, hogy a fél helyett az állam előlegezi meg az illetéket és az eljárás során felmerülő egyéb költségeket (szakértői díj, végrehajtói díj, tanúk költségtérítése) de a feljegyzett illetéket és a megelőlegezett költségeket meg kell fizetni az államnak, ha a fél elveszíti a pert.

Nem testi épséget sértő bűncselekményekkel okozott kár

Az egyéb, nem testi épséget sértő bűncselekmények esetében a kártérítést követelő sértettet csak illetékfeljegyzési jog illeti meg, ami  csak az illeték előzetes lerovása alól mentesíti a felet, de a szakértői díj, vagy a végrehajtás során a végrehajtó díjának megelőlegezése alól nem mentesíti.

Kártérítés és biztosítás

A kártérítési jog alapvetően a károkozó és a károsult közötti jogviszonyt szabályozza. A gyakorlatban azonban viszonylag ritkán érvényesül ez a kétpólusú modell, és a kártérítési jogviszonyban szerződés vagy jogszabály alapján szerepet kapnak különféle biztosítók.

Biztosítási szerződés alapján a biztosító megtéríti a biztosítási eseményként előre meghatározott cselekményből fakadó károkat, és ezt követően törvényi engedmény következtében a kártérítési jogviszonyban a károsult helyére lép. Ugyanez a helyzet a társadalombiztosító által kifizetett kár esetében, a károkozó ilyen esetben a TB – nek tartozik megtéríteni a kárt.

Előfordulhat, hogy felelősségbiztosítás alapján szintén nem a tényleges károkozó, hanem a felelősségbiztosító téríti meg a kárt a károkozó helyett. A károsult a felelősségbiztosítás egyes eseteiben (ilyen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás is) közvetlenül a biztosítóval szemben léphet fel kártérítési igénnyel.

Nem vagyoni kár

Személyiségi jogok sérelme

A nem vagyoni kár a vagyonilag ki nem fejezhető, nem mérhető értékekben, az ún. személyiségi jogokban keletkezett kárt jelenti. A nem vagyoni kártérítés hivatott kompenzálni a káresemény olyan következményeit, amik nem vagyoniak, azaz nem közvetlen vagyoni hatással, hanem más módon befolyásolják a károsult életét. A személyiségi jognak minősül a testi épséghez, élethez, méltósághoz,  jó hírnévhez való jog, ezek a jogok a Ptk. személyi jogról szóló részében kerültek nevesítésre, kimerítő jellegű felsorolásuk azonban nem lehetséges.

Pénzben történő megtérítés

Annak ellenére, hogy a személyiségi jogok jellemzője pont az, hogy azok nem vagyoni, hanem személyi jellegűek, és pénzben tulajdonképpen nem mérhetőek, a kártérítési jog mégis fel kell, hogy állítson egyfajta átváltási rendszert, mivel a személyiségi jogokban bekövetkezett kárt pénzben kell megtéríteni. Ellentétben a vagyoni kárral, itt a természetben történő megtérítésre nincs lehetőség. A pénzben történő kártérítés azonban történhet egy összegben vagy járadék formában.

Látható, hogy a nem vagyoni kártérítés intézménye hordoz magában bizonyos önellentmondást: ahhoz, hogy megvalósuljon a kártérítés célja, és a károsultat olyan helyzetbe kerüljön, mintha a kár be sem következett volna, ehhez pénzben kell kifejezni azt a sérelmet, aminek alapvető jellemzője, hogy nem vagyoni jellegű.

A nem vagyoni kártérítés mértéke

A nem vagyoni kártérítés mértékénél szintén irányadó a teljes kártérítés elve, azonban a nem vagyoni kártérítés esetében a fent írtak következtében jóval nehezebb kiszámítani azt, hogy egy adott ügyben mekkora a kár mértéke. Leszögezhető azonban, hogy a magyar bírói gyakorlat egyre nagyobb súllyal veszi figyelembe az ember személyiségében esett károk jelentőségét. Az ítélkezés számára kereteket adó legfelsőbb bírósági gyakorlat alakítja ki az egyes ügyekben szempontjait, e szerint olyan kártérítést kell megállapítani, amely alkalmas az elnehezült életvitel megkönnyítésre.

A kártérítés mértéke

Teljes kártérítés elve

A magyar kártérítési jog mind a szándékos, mind a gondatlan károkozás tekintetében a teljes kártérítés elvét követi. Ez alól csak egy-két tényállás képez kivételt (gyakorta a jóhiszemű fél szerződéses kapcsolatokban az elmaradt hasznot nem köteles megtéríteni, felelőssége csak az ún. negatív interessére terjed ki).

Káronszerzés tilalma

A teljes kártérítés mellett fontos fogalom a káronszerzés tilalma, amely szerint a károkozás nem vezethet ahhoz, hogy a károsult ezáltal gazdagodjon, ezért nem kell figyelembe venni azokat a tételeket ami más forrásból (akár biztosítás útján) megtérült, illetve  ki kell adni mindazt ami a kártérítést követően még nála maradványértékként jelentkezik (pl. autóroncs).

A kár összetétele

A kár mind köznapi értelemben, mind jogi értelemben komplex fogalom: van vagyoni és nem vagyoni része, a vagyoni része pedig szintén több részből: ténylegesen felmerült kárból, elmaradt haszonból és indokolt költségekből tevődik össze.

Vagyoni kár, elmaradt haszon

A vagyoni rész tekintetében felmerült kár címén jön számításba a pl. egy baleset során a járművek, a ruházat megsemmisülése vagy roncsolódása. Ebben a körben az adott dolog előszereteti értéke nem értékelhető, hanem a dolog forgalmi értéke az irányadó. Indokolt költségnek minősülnek a kár helyreállításhoz kapcsolódó kiegészítő jellegű kiadások (pl. az autóroncs elszállítatásának költségei, vagy egy halálesethez kapcsolódó temetési költségek).

Az elmaradt haszon fogalma alá az az összeg tartozik, amellyel a károsult egyértelműen gyarapodott volna, ha a káresemény nem következik be. Ennek körébe tartozik a munkabér vagy bármilyen jövedelem kiesése. Az „elmaradt haszon” terminus tehát nem a közgazdasági „hasznot” fedi le csupán, bár természetes arra is kiterjedhet (pl. ha egy cég megsérti a másiknak adott kizárólagos terjesztői jogot, akkor ezen a címen tartozik kártérítést fizetni az ebből eredő profit-kiesésért).

Járadék, üzemi baleset

Amennyiben a jövedelem kiesés a károsult vagy hozzátartozói tartását szolgálja, úgy kártérítés címén járadék is megállapítható. Fontos leszögezni, hogy amennyiben egy baleset munkavállalót ér (munkájával összefüggésben), úgy a munkáltatójával szemben az üzemi balesetre vonatkozó munkajogi szabályok szerint léphet fel kártérítési igénnyel, akkor is, ha nem a munkáltató okozta a balesetet.

A kártérítés módja

A kártérítési kötelezettség azt jelenti, hogy a felelős személynek a károsultat olyan helyzetbe kell hoznia, amilyenben a károsodás előtt volt. Ennek, a kár megtörténte előtti helyzet előidézésének több módja lehetséges, és a törvény szigorú sorrendet állapít meg a kártérítési módozatok között.

Eredeti állapot helyreállítása

A kártérítés elsődleges módja az eredeti állapot helyreállítása. A kár megtérítését jogunk csak másodlagos lehetőségként írja elő, arra az – egyébként gyakran előforduló esetkörre – amikor (1) az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, vagy (2) azt a jogosult alapos okból nem kívánja. Ebben a körben tisztázandó, hogy az eredeti állapot helyreállításának lehetetlensége nemcsak a fizikai lehetetlenséget jelenti (pl. egy egyedi műtárgy megsemmisülése), hanem azt is ha az eredeti állapot helyreállítása gazdaságtalan lenne (pl. a törött gépkocsi javítása többe kerülne mint egy új gépkocsi megvásárlása).

A kár pénzben történő megtérítése

Ha a törvény által preferált eredeti állapot helyreállítására az előbb említett okokból nem kerülhet sor, a kártérítés elsődleges módja a pénzbeli megtérítés, míg a természetben való megtérítés kivételes. A kárnak természetben való megtérítése különösen akkor lehet indokolt, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy az egyébként rendelkezésre áll. Természetesen lehetőség van arra, hogy a kártérítés módjait a bíróság kombinálja.

A károsultnak a kártérítés módozatai között nincs választási lehetősége, legalábbis olyan értelemben, hogy ehhez a bíróság kötve volna – szögezi le a PK 44. számú kollégiumi állásfoglalás. A bíróságnak akkor is vizsgálnia kell, hogy lehetséges-e az eredeti állapot helyreállítása, ha a károsult kifejezetten kártérítést kér. Sőt: adott esetben hiába kéri a károsult az eredeti állapot helyreállítását, ha a bíró úgy ítéli meg, hogy az eredeti állapot helyreállítása az adott esetben nem lehetséges. E tekintetben nem érvényesül a kereseti kötöttség elve.

Teljes jóvátétel elve

A károsult és a felelős személy viszonyának, valamint az eset körülményeinek és a törvényben előírt szempontoknak a figyelembevételével azt a kártérítési módot kell alkalmazni, amely a teljes jóvátétel elvének gyakorlati érvényesülését a legcsekélyebb sérelemmel és a legeredményesebben biztosítja, a törvény adta sorrend szerint. Ebben a kérdésben tehát semelyik félnek nincs rendelkezési joga: A bíróság a kártérítés olyan módját is választhatja, amely ellen mind a károsult, mind a károkozó tiltakozik.

Épületekkel kapcsolatos károsodás

Az épület hiányosságából, épületrészek leválásából eredő kár megtérítése is speciális szabályok szerint történik. A károsulttal szemben általában az épület tulajdonosa vagy állandó használója felel, még akkor is, ha a kárt egyértelműen más, pl. egy hanyag tetőfedő okozta. Az épület tulajdonosa eredményesen csak azzal védekezhet, hogy betartotta az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat, és ezek során úgy járt el ahogy az adott helyzetben általában elvárható.

Ha például a tetőfedő elmulasztott hófogó felszerelni, akkor az épület tulajdonosa nem tudja kimenteni magát és ő köteles megtéríteni a hócsuszamlásból eredő kárt, és neki keletkezik egyúttal megtérítési igénye a tetőfedő (vagy más vállalkozó) felé.

Az épületre kifüggesztett tárgyak (pl. cégtábla, reklámtábla, antenna, lámpatest) által okozott kárt nem az épület tulajdonosának, hanem annak kell megtéríteni, akinek érdekében az ki lett függesztve.

Állat által okozott kárért való felelősség

Aki állatot tart az általános, felróhatóságon alapuló felelősségi modell szerint felel az állat által okozott kárért. Ez a szabály a háziállatokra vonatkozik. Ha tehát a kutya elkóborol, és kárt okoz, a gazda akkor felel a kárért, ha az állat elkóborlását valamilyen neki felróható tevés vagy mulasztásnak tudható be (például a kerítés karbantartásának hiányának)

Vadállatok esete

Más szabály érvényesül a vadállatok által okozott kárért való felelősség elbírálásánál: a vadállat tartója úgy felel, mint aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat. Ennek indoka, hogy a vadállatok természetüknél fogva kiismerhetetlenek, magatartásuk a szó szoros értelmében zabolátlan. Vadállatnak minősül a lakásban tartott kígyó, különböző pókok, hüllők. Biológiai értelemben nem vadállatok, de iure azonban ilyennek minősülnek a veszélyes ebek (pl. pit bull terrier)

Vadkár

A vadon élő állatok többnyire egyszersmind vadállatnak is minősülnek. Jogunk ismeri a „vadkár” fogalmát, amely nem azonos a vadállat okozta kárral, hanem egyes vadak által a mező- és erdőgazdaságokban okozott kárt jelenti. E speciális kárfajta 5 %-a károsult „önrészének” minősül.

Gyermek általi okozott kárért való felelősség

A kártérítési felelősség szempontjából probléma, hogy a gyermekek, csakúgy, mint pl. az értelmi fogyatékosok, vagy egyes gyógyszer hatása alatt állók stb. nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felmérjék káros tetteik következményeit, vagy ennek a belátásnak megfelelően irányítsák tetteiket.

Belátási képesség

Ezt a jogi nyelv a belátási képesség hiányának nevezi, és a kártérítési jog szempontjából ún. “vétőképtelenséget” eredményez. Az elnevezés félrevezető: véteni sajnos képesek ezek a személyek, csak a jog nem telepít rájuk kártérítési felelősséget, mivel a belátási képesség hiánya vagy fogyatékossága kizárja a felróhatóság megállapítását, így a károkozó felelősségének megállapítása is kizárt.

Ennek alapvetően jogpolitikai oka, hogy szankció által kifejtendő nevelő hatás nem érhető el. Fontos, hogy a vétőképtelenség korhatárát a törvény nem határozza meg, a bíróságnak minden egyes esetben döntenie kell arról, hogy a károkozó vétőképtelennek minősül-e.

Gondozó felelőssége

A vétőképtelen személy helyett gondozója tartozik felelősséggel, lényegében saját mulasztásáért, amely lehetővé tette a vétőképtelen személy károkozását. A gondozó szűk körben mentesülhet a felelősség alól, akkor, ha bizonyítja, hogy a gondozási tevékenysége körében mulasztás nem terheli, vagyis úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A kimentő rendszer sajátosságából következik – de a BH 1995.214 külön ki is tér rá – hogy a  vétőképtelen károkozó gondozójának a felróhatósága vélelmezett, tehát azt nem a károsultnak kell bizonyítania.

A felelősség alóli mentesülés szempontjai tekintetében egy másik eseti döntés szerint a gondozói kötelesség vizsgálatánál nemcsak azt a kérdést kell tisztázni, hogy a gondozója károkozást megakadályozhatta volna-e, hanem azt is mérlegelni kell, hogy a szülők a gyermek nevelése, jellemének, szokásainak kialakítása körül úgy jártak-e el, ahogy az általában elvárható (BH1980.129).

A gondozó kimentésével kapcsolatban iránymutató a PK. 39 számú állásfoglalás, mely szerint az a szülő aki az óvodából társaival hancúrozva eltávozó gyermeket annyira fegyelmezetlenül engedi az úton közlekedni, hogy váratlanul a gépkocsi elé szaladhat, nem hivatkozhat arra, hogy a gyermek feletti felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Az ilyen gondozó tehát a gyermeket ért baleset bekövetkeztében vétkes.

Belátási képesség hiánya önhibából

Érdekes azoknak a vétőképtelen személyeknek a jog megítélése, akik ugyan nem rendelkeznek belátási képességgel, de ezt az állapotot korábbi önhibájuk idézte elő (tipikusan ilyen a lerészegedés, kábítószer fogyasztása) Ezekben az esetekben a vétőképtelenségre hivatkozást kizárja a törvény.

A veszélyes üzem

veszélyes üzemi felelősség körébe tartoznak mindazok a magatartások, amelyek kifejtésénél mintegy előre látni lehet, hogy ebből bizony sok kár származhat. A veszélyes üzem ismérve egyébként, összhangban a fent írtakkal az, hogy csekély hiba is aránytalanul súlyos károkat eredményezhet. Azonban az üzem betiltása mégsem lenne indokolt, mivel a sok kár ellenére – össztársadalmi szinten – jelentős előnyökkel is jár.

Az első veszélyes üzem a történelemben

Az egyetemes jogtörténetben az első veszélyes üzem a vasút volt, és az ezzel kapcsolatos szigorú kárfelelősségi szabályok már a 19. században hatályba léptek. Ugyanakkor a magyar jogban nem lehet kimerítően felsorolni a veszélyes üzemek fajtáit, típusait, mert a változó technikai környezetben folyamatosan újak születnek, illetve nem kizárt, hogy a javuló technika “megszünteti” a veszélyes jelleget. Azt tehát, hogy mi veszélyes üzem és mi nem a bírói gyakorlat, iránymutató legfelsőbb bírósági BH-k döntik el (BH 2002.306). Tipikus veszélyes üzem a vasút, a gépkocsi (általában a gépesített közlekedés), erőművek, zsilipek, pirotechnika (de a nyílt láng önmagában nem), vadállat tartása, vadgazdálkodás, robbanómotor használata, mérgező anyagok használata, permetezés.

Objektív felelősség

Ezek működtetése, üzemeltetése során nem számít a vétkesség, a felelősség objektív jellegű. Ennek lényege, hogy a felelősséget megalapozza a jogellenesség, a kár valamint a kettő között fennálló okozati összefüggés, vagyis a károkozó vétkessége nem feltétele a kártérítési felelősség megállapításának. De e három tényező meglétének bizonyítása ez esetben is a károsultat terheli.

Ez azonban nem jelenti, hogy a károkozó ne menthetné ki magát. Csupán a kimentés lehetősége szűkebb. Ahhoz, hogy a felelősség alól mentesüljön, a károkozónak két körülmény együttes fennállását kell bizonyítania: egyfelől, hogy a kárt elháríthatatlan ok idézte elő, másfelől, hogy ez az ok a veszélyes üzemi tevékenység körén kívül esik. Az elháríthatatlanság a joggyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha a technika adott fejlettségi szintjére és a gazdaság teherbíró képességére is figyelemmel objektíve nem áll fenn a védekezés lehetősége.

Vis maior

Elháríthatatlan külső ok lehet például a ’vis maior’, természeti események, állat közrehatása, harmadik személy közrehatása, károsult közrehatása. A közlekedési balesetből eredő kártérítési igény érvényesítése esetén a károsult felróható és a baleset bekövetkeztében közreható magatartása például akkor minősül a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső, elháríthatatlan oknak, ha a baleset a legnagyobb gondosság, a közlekedési szabályok maradéktalan megtartása mellett is elkerülhetetlen volt, tehát a baleset elhárítása a gépjármű vezetője számára objektíve lehetetlenné vált. (Ilyen például a gyalogos hirtelen, előre nem látható módon lelép az útra).

Veszélyes üzemek találkozása

Sajátos eset a veszélyes üzemek találkozása: tipikusan ilyen két autó ütközése, illetve gyakori az autó-őz találkozás is. Ilyen esetben annak a veszélyes üzemnek az üzembentartója tartozik megtéríteni a kárt, amelyik magatartása felróható volt (pl. az autós szabályt szegett, vagy a vadgazdálkodó elmulasztotta felállítani a vadvédelmi kerítést). Ha a magatartás senkinek nem felróható, akkor releváns lehet a nem felróható rendellenesség (pl. rossz fék, kirágott vadkerítés), ha ilyen sem állapítható meg, úgy ki-ki viseli a maga kárát.