A fellebbezés kockázata büntetőügyekben – vagyonelkobzás és társai

A súlyosítási tilalom a büntetőeljárásban azt jelenti, hogy azt jelenti, az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét megállapítani, a vádlott büntetését, illetve a büntetés helyett alkalmazott intézkedést súlyosítani csak akkor lehet, ha a terhére az ügyész fellebbezést jelentett be. Ez a szabály irányadó akkor is, ha a másodfokú bíróság a  bizonyítást vesz fel, és annak…

Európai elfogatóparancs – a kiadatás és jogsegély új formája

Európai elfogatóparancs és védőügyvédi munka Mivel ügyvédi munkámat megelőzően az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban európai többek közt elfogatóparancsok intézésével foglalkoztam, fontosnak tartom, hogy egy pár mondattal érintsem ezt a területet, amely gyakran még a büntetőjoggal egyébként aktívan foglalkozó ügyvédek számára sem ismert a részletekben. Európai elfogatóparancs és kiadatás Az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos legfontosabb tudnivaló hogy…

Szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elhalasztása – ügyvéd válaszol

A TV2 Damu Roland ítélethozatalát követő rosszullétét követően keresett meg azzal a kérdéssel, hogy milyen esetekben lehet a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elhalasztását kérni jogerős büntetés esetén. A témáról korábban már részletesen írtam itt, ezért ebben a cikkben csak azt emelem ki ismét, hogy a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elhalasztásánál a bíróság mérlegeli hogy két évnél hosszabb vagy…

Informális vádalku? Vádalku és európai elfogatóparancs?

Az Index.hu keresett meg, hogy mondjam el a véleményemet arról az ügyről, amiről a Blikk mint minden idők legnagyobb magyarországi áfacsalásaként tudósított. Az Index.hu cikkét itt olvashatja: http://index.hu/belfold/2012/03/07/becsapta_a_gyanusitottat_az_ugyeszseg/ A sajtóban megjelent történetről kevés hiteles információ volt, annyit lehetett tudni, hogy egy áfacsalással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását az ügyészség megszüntette, azonban szabadulása után három perccel kommandósok őrizetbe…

Elfogatóparancs és körözés

Az ügyvédi munka során gyakran tapasztalom, hogy két fontos büntetőjogi fogalom, az elfogatóparancs és a személykörözés fogalmai keverednek egymással. A két jogintézményben hasonlatos az, hogy az érintett személy mindkettő alapján bekerülhet a körözési rendszerbe. A körözés önmagában ugyanakkor csak arra irányul, hogy a keresett személyt a hatóság azonosítsa és tartózkodási helyét felkutassa. Az elfogatóparancs ezzel…

A fiatalkorúak mentesülése a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól

A fiatalkorúak mentesülése a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól A hatályos büntetőjogi szabályozás szerint nincs külön, a fiatalkorúakra vonatkozó törvényünk. A  rájuk vonatkozó speciális szabályokat a Btk. 107-121. §-ai foglalják össze. A büntetett előélethez fűződő hátrányok alól több módon is lehet mentesülni. A Btk. 121. §-a a törvény általi mentesülést, illetve a bírósághoz benyújtott kérelem…

Interjú a csepeli hajléktalan gyilkosság ügyében az ATV Startban

Meghívást kaptam az ATV reggeli műsorába, ahol Farkasházy Réka műsorvezető a csepeli hajléktalangyilkosság büntetőjogi vonatkozásairól kérdezett. Arról, hogy lehetséges-e egy ilyen ügyben vádalkut kötni, illetve tehetnek -e valamit a hatóságok az uzsora-bűncselekmények ellen. Az üggyel kapcsolatban elmondtam, hogy a törvény kizárja, hogy a hatóság vádalkut, helyesebben nyomozati alkut kössön olyan gyanúsítottal, akinek a terhére emberélet…

Adócsalás büntetőjogi megítélése és önellenőrzés

A jelenleg (2011-ben) hatályos Btk. szerint az adócsalás, illetve a munkáltatással összefüggő adócsalás kapcsán bizonyos esetekben büntethetőséget megszüntető, tehát a büntetőjogi felelősség alól mentesítő ok az, ha az adótartozás a vádirat benyújtásáig befizetésre kerül. A Btk. 310. § és 310/A. §-ai szerint az adótartozás befizetése a kisebb értékre elkövetett adócsalás esetén jelenthet büntetőjogi mentesülést. Ezzel…

Tárgyalás mellőzésével hozott határozat a büntetőjogban

A büntetőjogban, büntetőügyekben egyre erősebb követelmény, hogy az ügydöntő határozatok minél gyorsabban megszülessenek, és jogerőre emelkedjenek. A büntetőjog dogmatikájában ezt a büntetés “időszerőségének” nevezik. Természetesen ha valakit  felmentenek, akkor is fontos, hogy erre minél hamarabb kerüljön sor. A büntető-eljárásjogban a tárgyalás mellőzése egy olyan intézmény, amellyel bizonyos ügyeket gyorsan le lehet zárni, és nem kell…

A vesztegetés büntetőjogi megítélése

A vesztegetés a közélet tisztasága elleni bűncselekmények közé tartozik. Mivel olyan cselekményről van szó, ahol a résztvevők között teljes egyetértés és érdekegység van, így a vesztegetés hagyományosan nehezen felderíthető, magas látenciájú bűncselekmény. A vesztegetések felderítését ugyanakkor segíti, hogy büntetlenséget kap az a fél aki a vesztegetést feltárja, azelőtt, hogy az a hatóság tudomására jutna. (Ezt…